Elnöki levél - utánpótlás VB

2021. augusztus 17.

 

Kedves Fiatalok, Csapatok, Felkészítők,

 

Hosszú és sokszor reménytelen várakozás után olyan pillanat részesei lehetünk, ami megmutatja sportunk erejét, az összefogás és a versenyszellem fontosságát.

Olyan világverseny veszi kezdetét, ahol a főszerep a fiataloké, akik a teke sport jövőjét jelentik. Ti lehettek a garancia számos nemzetközi sikerre, világjátékok részvételre vagy akár egy olimpiai szereplésre. Mi tisztában vagyunk vele, hogy ez mekkora felelősség és hisszük azt, hogy ez ti is tudjátok és érzitek.

A következő napokban nincs más dolgotok, mint tisztességesen versenyezni, sportemberként viselkedni a pályán és a pályán kívül, valamint vigyázni egymásra.

 

Köszönöm Nektek, hogy nem adtátok fel, hogy minden nap készültetek és vártátok azt, hogy a hazánkat képviselhessétek. Köszönöm a felkészítőknek, edzőknek, egyesületeknek, családoknak, hogy támogatták a fiatalokat ebben a nehéz időszakban is. Köszönöm a szövetség munkáját, amivel hozzájárult és hozzájárul ahhoz, hogy a magyar delegáció méltóképpen tudja vinni hazánk jóhírét.

 

Játszatok boldogan, felszabadultan és tisztességesen! Viseljétek büszkén a címeres mezt, legyetek Ti a jövőnk záloga!

Jó játékot, jó egészséget!

 

Pintyőke Marcell

Elnök

Magyar Teke Szakági Szövetség