Magyar rekord a Csányi Béla Teke Világbajnokok Versenyén

2025. december 02.

 

Szombaton rendezték meg a Ferencváros pályáján a Csányi Béla Teke Világbajnokok Versenyét. A nőknél Sáfrány Anita, a férfiaknál pedig Zapletán Zsombor győzött a két éve elhunyt kilencszeres világbajnok legendáról elnevezett rangos eseményen.

A viadal már az indulók listájával bekerült a hazai sporttörténetbe: a Magyar Rekord Egyesület hivatalosan hitelesítette, hogy a pályára lépett 23 világbajnok és további 8 tekés összesen 353 aranyéremmel állt rajthoz (ebben a vb-aranyak mellett hazai és nemzetközi első helyek is vannak). Soha nem szerepelt még ennyi világbajnoki címmel rendelkező tekéző egy hazai versenyen.

A mezőnyben többek között Méhész Anita, Sáfrány Anita, Zapletán Zsombor és Kiss Norbert is gurított, de számos korábbi világklasszis és évtizedes ikon is jelen volt, hogy tiszteletét tegye a Népligetben. A verseny egyúttal főhajtás is volt Csányi Béla emléke előtt, akinek tiszteletére korábban a Ferencváros telephelyén emléktáblát avattak. A 2023-ban elhunyt legendának kilenc világbajnoki címe, 39 magyar bajnoki aranya, tíz német bajnoki elsősége, öt Világkupa-győzelme és két BEK-/BL-sikere is van – edzőként pedig újabb BL-trófeát nyert.

Pintyőke Marcell, a Magyar Tekeszövetség elnöke szerint a rekord és a mezőny ereje jól mutatja a sportág élő hagyományát:

„A mai nap túlmutat egy versenyen. Egyszerre ünnepeltük a jelen bajnokait, a múlt ikonikus alakjait és egy olyan közösséget, amely összefogásból, tiszteletből és kemény munkából építkezik. Büszkék vagyunk arra, hogy Csányi Béla nevét viselő eseményen ilyen történelmi rekord született. Ez a magyar teke erejének bizonyítéka."

 

Az eseményen készült képek az alábbi Google Drive linken tekinthetőek meg:

https://drive.google.com/drive/u/1/folders/19t5vyRVxDrSeeRpJRSPY0Pxv5TkP...

Fotókat készítette: Besenyei Gergely